Napi Vuki

autó-motor-mindenféle járművek-érdekességek-az élet dolgai

Testvéroldalak

E85 Teszt ON

amenta 2013.09.26. 20:19

Úgy látszik, még a végén visszatérek a rendszeres írásokhoz.:)

Ahogy azt a cím is mutatja, belekezdtem egy hosszútávú tesztbe az etanollal.

Ugyan ma már nem számít olyan nagy újdonságnak nálunk (a Brazilok amúgy is vagy 20-30 éve használják) de eddig az interneten fellelhető írásokon kívül (amik megpróbálják újra feltalálni a meleg vizet jellemzően) eddig nem túl sok személyes tapasztalatot volt módom ezzel kapcsolatban gyűjteni.


A simsonomban már használtam hosszabb távon is, ami ugye kétütemű és keverékolajzású, itt leginkább az olajjal voltak gondok, mert nem feltétlen úgy keveredik mint benzinben, de ezt a minden indulás előtti felrázással orvosolni lehet. Annál egyértelműen nem lehetett vele spórolni (pedig akkor még nagyobb is volt az árrés az E85 és a benzin között) mert egy nagyon nem széria motorról beszélünk, ami benzinből is iszákos volt, de etanolból meg főleg, mivel egy karbis motornál sok lehetőség nincs az átfúvókázáson, meg a gyújtásállításon kívül.
Más, nagyobb sűrítésű hengerfej kellett volna rá, de ehhez való tapasztalatokkal egyik általam ismert tuningmester sem nagyon rendelkezett, ráadásul nem is tudtam erre külön pénzt szánni. Sokáig így használtam a motort, a visszaállást legfőképp az eredményezte, hogy a motorhoz tartozó, és hozzáfényezett tankból az E85 kioldott valami trutyi, amit többszöri mosással se lehetett kitakarítani belőle, így sokáig egy cseretankkal jártam, de elég hülyén mutatott a kék tank a piros-fehér motoron.

Kép226.jpg

Ez egyébként nem az etanol, hanem a tank hibája volt, már 10 évvel korábban, mikor több év állás után elő lett ásva, is ezt csinálta benzinnel, de aztán ráhagyta. Tehát ettől alapvetően nem kell félni. Én egyébként teljes megelégedéssel használtam a motort E85-el.

Autóval valamilyen oknál fogva nem volt lehetőségem hosszabb távon próbálkozni. Egy időben próbálgattuk 50-50%-ban, mert erre még rá tudott állítani az elektronika, de igazából nem érte meg a plusz macerát a kúton, és gyengébb is volt az autó. (naná, csak úgy beletöltve az autó nem tudja kihasználni az etanol 100+ oktánszámát)


Most végre erre is adódott alkalom.

Elsőkörben csak simán betankoltam tisztán az E85-öt a C16SE-be, ami várható volt, 20 fokos külső hőmérséklet alatt alig akart vele beindulni. Melegen már nem volt ezzel gond, de az autó nagyon sok erőt veszített. Próbaképp megszabadítottam a rendszert a nyomásszabályzótól, így az egész az üzemanyagpumpa által létrehozott 3bar-os nyomáson működött. Ezzel már javult a hideg indíthatóság, de azért a téltől még mindig messze vagyunk ugye.
Hogy, hogy nem, a donorból akadt itt 4 darab nagyobb kapacitású injektor. Ezek kb 30-40ccm-vel többet tudnak fejenként mint az eredetiek.

Első tapasztalatok alapján ezzel a konfiggal (oktánszámállító 98-ra téve) nyomatékosabb lett az autó, nem csak érzésre, hanem egyértelműen megszűntek a szűk sávban dolgozó motor és hosszú váltó párosából adódó alacsony fordulattartományban korábban tapasztalt rángások, na meg az 5-ben alapjárat teszt is sikerrel zárult.

Húzni elég jól húz, de lehet csak placebó. Mondjuk ha így elértük azt, amit alaphelyzetből 98-as benzinnel tud (ami az etanolhoz képest 60-70ft-al drágább) nagyobb nyomatékkal, akkor már azt mondom jók vagyunk, főleg úgy, hogy direkt plusz költséget számomra ez nem generált.

Számításaim szerint ha a fogyasztás sem nő 100km-ként 1 literrel, akkor még pont a spórolás oldalára billen a mérleg, igaz nem ebből fogok házat venni, de legalább nem lesz deficites a dolog.

Nem utolsó sorban ha ez így tényleg működik jelentősebb túlfogyasztás nélkül, akkor az eddiginél is nyugodtabb szívvel hajíthatom fel a katalizátort a padlásra.

Nemsokára meglátjuk.

Címkék: opel etanol bioetanol átépítés vectra bioethanol ethanol c16se E85

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napivuki.blog.hu/api/trackback/id/tr735535199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rendszamgyujto.hu · http://rendszamgyujto.blog.hu 2013.12.19. 19:23:39

Egy kicsit le vagyok maradva az olvasással, de behozom ígérem.
Ha spórolni akarnék, és muszáj lenne valamit tenni is érte, akkor inkább a gáz. Igaz a beruházás jóval többe kerül, mint a fent említett kísérlet. Majd olvasok tovább kíváncsi vagyok a hosszú távú tesztre.

amenta 2013.12.19. 19:35:34

Szoktam volt mondani: Amiben villany van az golfkocsi, amiben dízel az kamion, a gázos az tűzhely, az autó meg BENZINES!

A gázzal több alapvető problémám is van.
Egyrészt jóval gyengébb tőle az autó, másrészt egy csomó helyet elvesz a tank, plusz az egy tankkal megtehető távolság is jelentősen redukálódik. Arról nem is beszélve, mennyibe kerül egy gázszett, amiből a tartályt meg öt évente lehet cseréltetni jópénzért.

Igazából nálam nem a spórolás az elsődleges cél, hanem az azonos fogyasztás melletti nagyobb teljesítmény kinyerése. Na meg az, hogy akkor nem kell sokat tökölni a gázértékekkel sem. Az már csak külön máz a léleknek, hogy ocsóbban tankol az ember.
süti beállítások módosítása