Már megint egy ilyen hosszú posztot kell írjak.
Bár otthon voltam 10 napot, ahol net is volt, de egyszerűen vagy időm, vagy energiám nem volt írni. Meg úgy igazából ihlet sem. Anélkül meg nekem elég nehéz.
Tartozom még nektek kedves blog olvasók egy pár dologgal, mivel az utolsó napok eléggé sietve teltek el. Többek között a berlini úttal.
Na hát akkor Berlin.
A vonat úttal nem untatnék senkit, hosszú volt és unalmas, leginkább aludtunk. Már ha épp nem kellett átszállni. Talán még annyit, hogy az itteni vasutat nem lehet összehasonlítani az otthonival. Ehhez képest a máv kész balkán. Csend van, tisztaság, a tempó olyan 130 körül van, pedig ez csak egy mezitlábas ice volt. Ja, meg van konnyektor a laptopnak….
Egyébként vagy hét-nyolc órát ültünk a vonaton, és kétszer kellett átszállni. Mondjuk közel nyolcszáz kilométer alatt ezt elnézi az ember. A máv ugyanezt tudja Gyulától Pestig.
Sajnos Berlinből nem láttam annyit mint szerettem volna, de azért azt a keveset megosztom veletek.
A berlini főpályaudvarra érkeztünk, ami úgy lazán 3-4 szintes. Azt hiszem a többit nem kell részleteznem. Példának olyan Csaba center, Szegedieknek olyan árkád méretű, és akkor még keveset mondtam.
Aztán a többit csak a vonatról láttam.
Érdekes, hogy itt már érződik a szoci korszak szele. München valahogy rendezettebbnek, átgondoltabbnak látszik, Berlin egy kicsit olyan szedett vedett. Még mindig nyugati, de már kevésbé mint München. Kicsit hasonlít pestre. Például abban is hogy rengeteg a graffiti. Mint mikor csorgunk be pesten a keletibe, csak mondjuk szor három. Münchenhez képest sokkal lepukkantabb, bár lehet hogy Münchenben még nem jártam a lepukkantabb részeken, Berlinben meg pont ott. J (unokatesóm szerint Münchenben is vannak brutál részek, de oda még nem tévedtem) Itt már látni az otthon megszokott szoci paneleket.
Bár a hatórás vonattal indultunk, volt vagy fél három, vagy még később mire az autókat át tudtuk venni, és konkrétan sötétben indultunk el. Bár az eddigiekből kiderülhetett, nem is igazából Berlinbe mentünk, hanem valami kis tök faluba, Berlintől egy órás vonatútra.
Szóval átvettük az autókat, és első utunk a benzinkút volt, ahol teletankoltuk őket, én meg bőszen ablakpucolásba kezdtem, ugyanis az én kocsimon szerintem még a 3 éves eredeti ablaktörlő lapát lehetett, aminek az lett a vége mint egy meggondolatlan házasságnak, a lapát alkotó elemei elváltak egymástól. Szóval az esőben sokat láttam. Ráadásul a benzinkutas mosó bigyóval se mentem sokra, szerintem lehet hogy csak sima víz volt benne.
Ja és hogy még jobb dolgom legyen, előző munkanap tönkre vágtam a szemüvegemet, így anélkül kellett hazáig vezetnem. Fasza volt. Amúgy sem vagyok az a sasszemű alkat, sötétben is elég szarul látok, hát még így. Úgy hogy szinte végig két piros pontot követtem. De zökkenőmentesen lezajlott az utunk, azt a kis zökkenőt leszámítva, hogy húsz kilométerre Münchentől, a főnök autójából kifogyott a benzin, holott még azt írta hogy bírja vagy harminc kilométert. Azt hozzáteszem hogy két tökegyforma autóval mentünk. :D De ezt is megoldottuk, aztán fél egy körül sikerült is hazaérnem. (igen, éjszaka)
Hála Allahnak (a törökök abban hisznek vagy nem?) másnap csak 10 körül kellett bemenjek, ahol meg két szétborított Mini fogadott. Mint ha az Olasz meló-ba csöppentem volna. Főleg hogy délután megjött a harmadik is.
Aztán másnap, huszonegyedikén mehettem is haza. Na az is egy szép kör volt.
Eredetileg huszonharmadikáig dolgoznom kellett volna, de hát mondom másnap karácsony, és azért ezer kilométert nem két perc letolni, még Bugatti Veyronnal sem, (túl sokszor kell megállni tankolni, a magyar határnál meg át kell építeni a futóművet) szóval megkaptam a huszonharmadikát is, de végül mivel unokatesóm csak huszonegyedikén ment haza, megkaptam a huszonkettedikét is.
Tehát a hazaút.
Miért is ne, zárás előtt 20 perccel jött be egy Merci, amit át kellett gumizni, (errefelé ez nagyon ritka, mindenkinek felnin van minden) aminek a bal első gumi külső falának négy ötöde az úgy nem volt.
Eltököltünk vele, úgy negyed hatra végeztünk is. Nagy hévvel elindultam az S-bahnhoz, amiről pont lekéstem, sebaj mindjárt jön a következő. Hittem. Míg vártam a sajátomra, az ellenkező irányba 3 ment el… Laza 20 perc késés után végre megjött, aztán ahogy elindultunk meg is állt…. J Na mind1, nagy nehezen elértem unokatesómékig, és olyan negyed 7 fele sikerült is elindulnunk. Ha eddig nem mondtam volna, itt már akkor hó volt, és kifele az autópályán be is kaptunk egy hó szakadást.
Százhússzal már büntettünk a belső sávban, az 1.4-es Fiat Tipoval.
Úgy kb harmad útig én vezettem, aztán a szemem nem bírta tovább, cseréltünk, a maradékot unokatesóm vezette le, de úgy 50km-el a cél előtt már neki is muszáj volt megállni pihenni kicsit. Hajnal ötre sikerült is Hőgyészre érnünk.
Alvás tizenegyig, aztán rohangászás fater új autójáért, bepak a vecibe aztán gó hóm. Este tízre voltam Gyulán.
Ja igen a Veci.
Végre „vissza” kaptam, ez volt az idei legnagyobb karácsonyi ajándék. J Igazából papíron sose volt az enyém, meg amúgy se, de mindig én foglalkoztam vele, és elég sok emlék fűz hozzá, és nem csak engem. Többek közt ezzel tanultam meg vezetni. Sajnos meg is látszik rajta hogy az utóbbi másfél-két évben nem tudtam vele foglalkozni, de legalább majd nem unatkozom a szabadidőmben. Kezdésként még otthon kapott is négy plusz szemet, hogy jobban lássak. Bevált. Bár egyesek szerint bután néz ki, de itt most a használati érték volt a lényeg.
Az otthoni tíz nap nagyon gyorsan elreppent, és jó ha fele annyi dologra volt időm, mint terveztem, többek között sajnos Rendszámgyűjtő kollegának sem sikerült eljuttassam a beígért rendszámokat, de ami késik nem múlik, legfeljebb a következő hazalátogatásom alkalmáig még szaporodik egy kicsit az állomány.
Mivel másodikán már dolgoznom kellett, ezért a szilveszterezést elég lightosra kellett vennem, éjfél után nem ittam semmi alkohol tartalmút, és ötkor már mentem is haza. A tízórás indulást lazán sikerült átaludni, végül fél egy körül tudtam útnak indulni. Ahhoz képest hogy kintre rengeteg havat mondott a hazudós, Szeged környékén nagyon szép időt fogtam ki.
Gondolhatjátok hogy 10 nap meg egy szilveszterezés után nem voltam túl fitt, szóval be is készítettem a szokásos kis tea adagomat az útra, ha az nem lett volna, nem tudom hogy élem túl. És még így is kb ötször félre kellett álljak, mert nem bírtam tovább, pedig vezettem én már 1000km-t egy seggel minden gond nélkül. Az első megállómnál Győr alatt vennem kellett két ablaktörlő lapátot, mert egyszerűen már semmit nem láttam az ablakon, csak mázgált a egész. Már igen csak csere érett kategória volt mindkettő. Ja, meg egyszer töltenem kellett az ablakmosót, de egyébként más esemény nem történt az út során.
Leszámítva azt a másfél órás bolyongást Münchenben, mire sikerült hazatalálnom. Bár volt nálam térkép, azért elbóklásztam egy darabig mire megleltem a helyes utat. Hajnal 3-ra értem haza. Egyedül a romlandó cuccokat hoztam be, aztán bedőltem az ágyba, majd reggel irány a meló. Frenetikus élmény volt.
Egyik reggel valami hihetetlen látványt produkált a természet, megpróbáltam megörökíteni, de a képek nem adják vissza azokat a színeket.
Aztán ma meg teljesem tavaszias időnk volt, laza 10 fok, verőfényes napsütés, semmi felhő, mindezt tél közepén január harmadikán.
Eredetileg egy vecis képet akartam, de persze pont az ebédbeszerzéskor hagytam ott a fényképezőt.
Viszont ha már veci, ma ezt is megértük:
Majdnem szép kerek szám, de pont csak az udvarban vettem észre, bár mivel annó ideiglenesen másik km/óra került bele ami aztán benne felejtődött, így nem teljesen pontos az érték, de a nagyságrend az stimmel.
Sorry a képekért, de a blog valamiért buzin teszi be, nekem meg most nincs időm htmlezni, majd később rendbe teszem.
