Hol is kezdjem?
Annyi minden jár megint a fejemben. Már napok, inkább hetek, hónapok óta akarok írni, mert sok minden összegyűlt a fejemben, de nem jött az ihlet, sehogy sem. Pedig annyi minden van itt bent.
Első körben persze az, hogy miért és hogyan jöttem haza Németországból. Ez egy nagyon összetett és hosszú sztori, talán ezért sem volt még ihletem nekiülni, pedig sokan kíváncsiak rá.
Aztán itt van egy történet, amit elkezdtem, de néhány pár soron túl nem jutottam vele, pedig itt van az egész a fejemben, de csak nagyvonalakban, ki kellene dolgozni a részleteket. Annyit mondhatok, ez az idézet pontosan leírja az egész sztorit:
"- Hogy csinálod, Hank?
- Micsodát?
- A nő, akit szeretsz, nincs melletted,
és tudod, hogy nem is kaphatod meg.
Hogy vagy képes egyáltalán
felkelni reggelente?
- Hát... a pia mindig segít.
Ahogy a művészet is.
Minden, amit írok, vagy
neki készül, vagy róla szól...
úgyhogy vele vagyok,
még akkor is, ha nem...
az írásaimban."
Akkor itt van a hazautazásom meglehetősen körülményes története is, bár ez igazából kész van, fejben, csak meg kell írni, de hiányzik még hozzá egy jelentős képanyag, ami remélhetőleg a hétvégén elkészül.
Na és persze a nők… A nők, azok az átkozottak, örök és kifogyhatatlan témát biztosítanak a férfiembernek. Csak azt tudom hogy írnom kell(ene) róla, hogy ki kell írnom magamból, de hogy mit, arról még fogalmam sincs.
Szerelős posztokkal is adós vagyok, de egyszerűen nem volt se időm, se energiám írni őket, lusta voltam fénygépészkedni.
Mindenesetre, remélem a hétvégén megtalálom a múzsám és a gondolatok papírformát ölthetnek, aztán ha a végtelen történet is elkészül egyszer, jöhet Warren Zevon, whiskey és a fű. J
