Az egész valahol ott kezdődik, hogy Szabó Zoli Opel bontót akar nyitni, ezért folyton engem vegzál hogy nézzem át neki a megvásárolni kívánt gépállatot, mert hogy, hogy nem valamiért ilyenek csak Gyulán teremnek újabban. :D :P Így volt ez múlt hét szerdán is, mikor is egy masszív raktár lomtalanítás után hazatekertem Csabáról (~20km) megtekinteni a kiszemelt példányt, s rámondva a végső Ament, Zolibácsi fel is kerekedett, hogy a beígért este fél 9helyett ideérjen 9-re, miután még összeszedve a szükséges kellékeket (vízhűtő és társai, mi baj lehet) nekiindultunk a vad megszelídítésének. Röpke egy óra szerelés, és anekdotázás után kb. sikerült is elindulnunk, rögtön mindjárt eljutottunk két sarokkal arrébb, olyan 150m-re a tetthelytől, majd kisebb hosszas fejvakarás után úgy döntöttünk hogy ezek az ósdi technikák bizony nem hajlandóak kizárólag levegővel táplálkozni, el kell menni abrakér. Csak éppen mindehhez hiányzott az edényzet, szóval először azt volt szükséges beszerezni. Vissza a kiindulási pontra, (hozzám) edény magunkhoz vesz, persze, mindez a város tök átellenes oldalán mint ahol az autó állt, majd el a két sarokra levő nagy magyar 3 betűs Agip kútra, ami valamilyen teljes mértékben indokolatlan módon már zárva találtatott így hajnali fél 11-kor. Sebaj, van máááásik! Persze ez meg a 4 szögletű kerekerdő harmadik másik végén, szóval el oda, majd vissza a személygépjárműhöz, tiszta bermuda háromszög, azt se tudtuk merre vagyunk arccal. Becsorgattuk a nedűt, hogy enyhítsünk a tikkattságon, aztán csodák csodája, csak működni kezdett. Ekkor már nem várt ránk más, csak hogy hazatranszportáljanak engem. Hittem én kis naív….. Mert ekkor történt az, ami még nem volt, a ház előtt eldurrant a rettegett vízcső, ami állítólag típushiba, de az kizárt dolog mer’ én nem tudom, egyebet nem tudok mondani, kérem kapcsojja ki, nekünk még az összes gyári, és nem is mutatja jelét hogy elhalálozni kívánna. Megint indult a brainstorming hogy wtf?! és akkor most mi legyen;
-„hagyjukittagecibemajdeljövökértevonattaléshozokcsövet”
-„dehogyhagyjukhülyevagyittmaradellopjákmindmeghalunk”
Mígnem aztán megszületett a döntés, rátöltögetéssel elmegy az, hisz nem durrant szét teljesen, épp hogy csak spriccel.
Olyan 1 centis sugárban.
3 felé.
Mindenesetre a jelenlévő vontatókötelek számát egyszerű hozzáadással megnöveltük egyre, majd fél 12 után kicsivel rájuk zártam a kaput. (ők voltak kívül)
Következett a másnap (amikorra sikerült lefeküdni) letudtam egy újabb munkanapot, majd hazaérvén nagy lendülettel nekiálltam motort szerelni, este fél 10 körül sikerült is mindent elpakolni, már épp kezdtem kényelmesen tepeszkedni a kedvenc főnök fotelemben, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve, megkérdezem telefonon cimborámat, hogy akkor jön-e holnap dolgozóba, vagy mehetek megint egyedül. Na itt követtem el a hibát, merugyanis beközölte, hogy hát egy nagyon kedves közös ismerősünknek a hónapokkal ezelőtt belengetett kamionnyi rönkfája most fog megérkezni, bizony ám, demármoströgtönazonnal, éjszaka negyed 12-kor…. Hurrá torpedó….
Mit volt mit tenni, visszamásztam a motorra, vissza Csabára, majd vártam az érkezést.
Olyan fél 12 fele meg is jött a pakk, beállt a 40 tonnás szerelvény a ház elé, benne 50 szál kis farönkkel. Hát mondom ezért kár volt, ezt jobb napokon elviszem a vectrán tetőcsomagtartón, de hát ez van, nekiláttunk lepakolni, majd 5 perc után kellő lincshangulat kezdett kibontakozni a lakók felől, valahogy nehezen viselték eme remek időben a 15 centi átmérőjű rönk fák simogató hangját, ahogy kényelmesen elterülnek a platón.
Közben befutott cimborám, akinél mit ad isten pont volt egy tréler, hát akkor menjünk valami lakatlanabb helyre, ahol különösebb életvesztések nélkül megtörténhet az átcsoportosítás. Mindezek után, persze mindenkit haza kellett teleportálni a város legtávolabbi pontjaira, csak utána fordíthattuk a béke jelet a transporter orrán kelet felé.
Mindössze fél 2-re sikerült is hazaérni némi tápértékbevitel után a helyi élménykombinátban (non-stop). Nem, nem délután, hanem éjjel.
Súlyosbítva azt, ami amúgy is, reggel 7kor le kellett löködni a fás szárúakat a vontatmányról, mert annak 8kor már el kellett (volna) foglalni a rendeltetésszerű helyét a tulajdonosnál, Orosházán, mert 9kor meg jelenésünk volt Csabán a melódiában.
Ebből az lett hogy 8kor elkezdtük lehányni a portékát a portára, aztán a többieket többé-kevésbé menetközben kilökdösve elindultam visszavinni az ufot Oh-ra, egy laza 2 órás csúszással sikerült is beérni vele.
Ezt követően átálltam a munkaköri leírásban szereplő tevékenységre: R1-es munkatárs. Rohangáltam ide-yoda, pakoltam nem keveset, majd valami furcsa zombi módban este 8 fele sikerült hazamotorozni nagyobb volumenű közlekedési károkozás nélkül.
Ekkor már némileg voltam inkább fáradt, mint nem, úgyis mondhatnám hogy ezen események sorozata nüansznyi, ám de jelentős mértékben borította fel rúgta seggbe izomból páros lábbal acélbetétes Martens bakancsban a szenzitív kis bioritmusomat.
Ennek fényében a szombat délelőttre nem annyira nagyon emléxem, lévén volt vagy 11 óra mikor ébredtem, de valamilyen érthetetlen oknál fogva nem kifejezetten nagyon, de inkább főleg kevésbé éreztem magamban a bugit. Mindenesetre nekiláttam és körbenyaltam a Bíbort, úgy visszatekintve az elmúlt 9 évre valószínűleg soha nem volt ennyire, noha az ép elemek száma hatványozottan fordítottan arányos volt a tisztaságával. Nem baj, belülről nem látszik.
Éjjel 11-re sikerült is „végezni” vele, bár az üvegfelületek átláthatóvá tétele már másnapra maradt. Mint ahogy az 5-6 erdei köbméter fa betalicskázása is az utcáról.
Mindezek után sikerült valami 11-éjfél tájban ágyat fogni, bár ez sajnos nem jelentette azt hogy alszok is.
5órai keléssel indultunk a naffaluba, ahol kellemes 6 órán át próbálták tágítani elménk egy lebilincselő konferencia keretein belül.
NA ÉS EKKOR indultam el a Petihez, átvenni az alkatrészeket.
Meg is volt a cím, meg minden, aztán egyszercsak mikor ott voltunk, nézem hogy itt nem igazán nagyon van hol megállni, mint inkább semennyire, de nini, ott egy mélygarázs!
A meglehetősen egyedire törött orrú lila vectra lecsorog a lehajtón, majd megáll a kezelő bódé előtt.
Parkolóőr srác kibattyog, és nézi a bamba hülyegyereket, aki kamillázik mint kezdő buzi a gőzfürdőben, hogy hát ez meg itt mi a rák, és értem én hogy gőzgép, de mi hajcsa?
-Hm, parkolófiú, gondolta Ament.
-Vectrás gyerek, gondolta Peti.
Útbaigazítás után, hogy mégis mi merre, betesszük az autót, kikászálódunk, majd újból bambán nézzük hogy miért is nem történik semmi. Újabb magyarázat, autó a sötétbe el, Ament az utcára fel.
Baktalórándházatunk a megadott szám felé.
-Hm, úgy hasonlít valakire, gondolta Ament.
-Ismerős ez a vectra, gondolta Peti.
-Hová a büdös francba kerültem?!!! gondolta a vectra.
Bácsi az ajtón ki, mi be, majd konstatáljuk hogy itt bizony nincs porta, mert hogy ez az egész rohadtul egy lakóház.
Telefon elő, kék eff betűs fellapoz, „Xy kerület yxz utca 7 számnál van a mélygarázs lejárata, ha lennvagy a diszpécser irodában tudni fognak róla”
-Óóóó hogy bazdmeg! gondolta Ament
-Hol a fenében láttam ezt az autót? gondolta Peti.
Újratervezés, vissza a mélygarázsba, padon ül két srác, a parkolófiú mellettük áll. Mondom, hohó, srácok, elbasztuk, nekem ide kellett jönni, a Stark Peti hagyott itt nekem alkatrészeket.
Hatásszünet, a padon ülő srác rámutat a parkolófiúra: Stark Peti. :D
-bazzzmeeeeg. Gondolták mindketten.
Mondjuk mindezek előtt összesen a szolnoki talin találkoztunk, pedig még mentünk is egy kört a Senatorral, persze most nehezítve, mert épp rövid hajjal konferencia szalonképesítettem magam, ám könnyítésnek meg ott volt a sérült orrú vectra, azért az elég egyedi. A legjobb az egészben hogy természetesen mindkettőnknek tökéletesen felismerhető profilképe van facebookon. :D
