Őőőő… hahó?
Van itt még valaki?
Ááá, igen, Te ott! Kedves megmaradt olvasó! Látom Te még itt vagy. Ja, hogy csak véletlenül keveredtél ide, elterelés volt. Értem. Na sebaj, azért írok addig is, hátha kevésbé unalmasan telik az idő, amíg visszatalálsz eredeti utadra.
Szóval az van, hogy van itt ez a blog, amit vezetni kéne, de újabban az idő-energia-ihlet/téma hármasából általában kettő mindig hiányzik. Legtöbbször az idő és az energia kevés. De most már lassan több mint két hónap lemaradásban vagyok önmagamhoz képest.
Kevesen tudják mi történt ez idő alatt, mert egyrészt nem kiabáltam bele a nagyvilágba, másrészt azon keveseknek is alig van időm mesélni.
Május végén több különböző okból kifolyólag (amiket itt most nem részleteznék, nem untatnám vele a mélyen tisztelt publikumot) úgy alakult, hogy újból külhonba kényszerültem dolgozni menni.
Gondoltam, megosztom a tapasztalatokat, és élményeket egy újabb országról, csak hogy azoknak is legyen némi rálátásuk első kézből, akik nem mernek/tudnak/akarnak elindulni ezen az úton.
Ez az ország a sógoréké, a világ nagy részén Ausztriának hívják, ők maguk csak azért is Österreichnak.
Első körben ugye megfutottuk a szokásos köröket, amit munkakeresés címén szokás, internet, álláshirdetések, önéletrajz szétküdés, miegyéb. Ezt már akkor elkezdtem mikor még otthon voltam, akadt is egy interjú egyszer csak, amire elmentem, aztán kiderült, hogy ez csak egy fejvadász cég, akik közvetítenek az álláskeresők és a munkaadók között. Ki kellett tölteni egy olyan papírt, amin olyan adatokat kellett megadni, amiknek a nagy része rajta van (az egyébként németre is lefordított, europass) önéletrajzomban, és bizonyítványaimban, mellesleg simán egy telefonos beszélgetés alkalmával is le lehetne tudni. Sebaj, legalább utaztunk 1200km-t…
Ez volt mikor még otthon dolgoztam, a méltán híres közmóka programban. (ami egyébként nem volt rossz, ha az ember jó helyre került)
Ezután május 18-án szépen kivándoroltam Sopronba jóapámhoz, hogy onnan keressek munkát, könnyebb elugrani egy állásinterjúra, meg akkor praktikusan ott is tudok lakni. (kint többszöröse a lakhatás az itthoninak, pedig Sopron sem olcsó az utóbbi évek vendégmunkás áradatának köszönhetően)
Az első napokat azzal töltöttük, hogy beültünk az autóba, és az összes autószalonba, szervízbe, gumisműhelybe, minden egyébbe bementünk Sopron és Bécs között, és megkérdeztük akadna-e valami állás szegény csóró magyar gyereknek. És így telt el közel három hét…
Ez eddig ismerős lehet mindenkinek otthonról is, a különbség az volt, hogy ahova személyesen bementünk, a legtöbb helyen kaptunk kontaktot a személyzetishez, kinél lehet jelentkezni, vagy ha épp nem is volt felvétel, de mondták, küldjem csak el, mert bármikor lehet üresedés, az elküldött több száz jelentkezés sokkal nagyobb hányadára érkezett egyáltalán valami reakció, még ha elutasító is volt, mint otthon. És voltam több helyen legalább elbeszélgetésen is.
Sajnos az itteni rendszer olyan, hogy az ember úton útfélen belebotlik a rohadt fejvadász cégekbe, a legtöbb feladott hirdetés rajtuk megy keresztül, nagyon nehéz a konkrét cégekhez eljutni, és ez marhára lelassítja az álláskeresést, hisz egy-egy ilyen irodának van több száz fiókja, ahova több száz jelentkezés beérkezik, és abból nagyon kicsi az esély, hogy pont az enyémet fogják előszedni.
Ráadásul valamiért ez pont egy olyan időszak volt, amikor nagyon kevés autószerelő állás volt meghirdetve, pedig az ember azt hinné, azzal bármikor el lehet helyezkedni, hisz egyre több autó van az utakon, és az egyre újabb gépeket egyre többször kell javítani. Fenéket. A modernkori népvándorlás hatása, hogy a bevándorló vendégmunkások nagyon szépen betömtek minden rést a munkaerőpiacon, hisz az osztrák/német kétkezi munkát nem szeret csinálni, így inkább kiadja a külföldinek, akit kevesebb pénzért is lehet dolgoztatni, a külföldi meg marhára örül hogy van munkája, mert még így is sokszor annyit keres mint a hazájában.
Teltek a napok, hetek, mire megint jött egy szaladgálós pár nap, amikor minden létező helyre bementünk. Már aznap vagy a 20. helyen voltunk, és nagyon untam az egészet, inkább a konkrét álláshirdetésekre akartam volna koncentrálni. Na, itt van még egy BMW, menjünk be. Pontosabban menjek be.
Megyek az infópulthoz, fiatal srác ül bent, szétzselézett hajjal, mondom ki vagyok mi vagyok, miért jöttem. Na itt szokott az lenni, hogy „sajnáljuk de most épp nincs felvétel, de hagyjon itt egy önéletrajzot, vagy küldje el ide meg ide”.
Erre a srác hogy várjak kicsit, bement a főnökhöz, majd kis idő múlva már engem kísért be hozzá.
Főnök jön, kézfogás, üljek le, ki vagyok, mi vagyok, miért jöttem?
Beszélgettünk vagy egy negyed órát, majd mondta, hogy akkor átküld a műhelyfőnökhöz, és beszéljek vele is. Titkárnő átkísér, közben mondja, hogy áá, magyar, sok magyar dolgozik náluk, Géza, Béla Cékla Tégla, sorolta a neveket, majd aztán a horvát műhelyfőnökkel is váltottunk pár szót, mikor szóba került, hogy korábban másfél évet húztam le Münchenben főleg BMW-k mellett, akkor mindig felcsillant a szemük. Mondta is, hogy akkor jöjjek vissza jövőhét szerdán, mert most nagyon káoszháza van náluk, és akkor nézünk egy próbamunkát vagy valami.
Na, megyek ki, apám már látom száll ki a kocsiból, indult be hogy mi van már, mire mondom neki, hogy hááát, lehet jönni a jövőhéten, de ha ebből lesz valami, nem akarom három hétig azt hallgatni hogy te megmondtad. J Szerencsére nem is kellett.
A következő szerdán el is mentem, sajnos feleslegesen, mert kiderült, hogy itt azért ez nem így működik, mert fekete munkásnak számítanék, azt meg nem lehet, szóval hogy akkor ők bejelentenének engem, és akkor küldjem már el a bizonyítvány másolatokat, meg személyes adatokat, miegyéb, és írunk egy szerződést is, egy hónap próbaidővel.
Így aztán június 10-én munkába álltam, és azóta is dolgozok. Az első héten felkerült a nevem a szerelők falára, saját munkalapokat kaptam, majd rögtön mindjárt a második héten be is dobtak a mélyvízbe, mert a srác, aki mellé kerültem, a diagnosztikán, (jha, mert hogy nem szerelőnek vettek fel, hanem technikusnak) ő egy hetes továbbképzésre ment. De túléltük azt is. Harmadik héten már megkaptam a saját szerszámosomat is, azóta meg szépen jönnek az új, saját szerszámok is, amik még hiányoznak.
A hely egyébként nagyon jó, rugalmasak, jó fejek a kollegák, sokan vagyunk, így azért általában nincs leterhelve az ember, és vagyunk 6-an magyarok, így nem kell egésznap a németet hallgatnom.
Egyébként meglehetősen nemzetközi a csapat, román, bolgár, szerb, de még ecuadori is van köztünk. : ) Osztrák nem is dolgozik a műhelyben.
És akkor pár szót úgy egyébként.
Az osztrákok is (érthető módon) sokkal higgadtabbak, nyugodtabbak, nem stresszelnek annyit, természetesen ez a közlekedésükön is meglátszik. Azért nem olyan, mint a németeknél, itt sokkal több a türhő paraszt, bár az sokszor lehet sógorrendszám mögé bújt hazánk fia is. Kisorolni azért itt se szeretnek annyira a belső sávból, de nem tolnak le (annyiszor) és hagynak besorolni (általában).
Ami nekem nagyon furcsa, hogy nem igazán látni koszos autót, pedig sokkal kevesebb garázs jut/autó, mint itthon. (itthon vidéken nem nagyon látni utcán parkoló autót, kint meg de)
A frekventált utak kellemesen jó minőségűek, de a kisebb településeken itt is sok a toldás-foldás, persze azért nem olyan itthoni szinten.
Érdekes, hogy Sopron és környéke is mennyire „el van nyugatiasodva”, de úgy az ország nyugati része is alapvetően. Átjön az ember a Dunán, és kapásból jobbak az utak, autópályák/utak épülnek, és itt a városban konkrétan még betolt antennával is tudok rádiót hallgatni, míg otthon még kihúzva is csak a románt lehet fogni. A Class fm konkrétan még Bécsben is bejön, a műhelyben.
A gyalogos átengedési hajlandóság már-már veszélyesen nagy, képesek a kihalt úton satura fékezni tempóról, csak mert egy szál gyalogos ott áll a zebrán, én meg nem győzök megállni mögötte. Plusz a gyalogok is nagyon hozzá vannak szokva hogy megkapják az elsőbbséget, így aztán szeretnek is megfeledkezni olyan alapvető dolgokról, mint hogy körülnézünk mielőtt a zebrára lépünk, és nem indulunk át lendületből, főleg takarásból…
Ami engem még speciel nagyon kiakaszt, az a sógorék lámpahasználata. Nálunk ugye alapvetően nem kötelező világítani, sőt, 3 éve állítólag még szürkületkor sem kell felkapcsolni. Akár így, akár úgy, élnek is ezzel a lehetőséggel, mert rengeteg autó jön szembe, amit már csak akkor lehet észrevenni, mikor elment mellettünk, szerencsére az újabb autókon ott a gyári kötelező menetfény, de hátulról az sem segít. A másik véglet, mikor jönnek helyzetjelző+ködlámpával FÉNYES NAPPAL. Az ilyeneket lelőném. Igaz a ködlámpa nem úgy szórja a fényt, de az esetek többségében erőteljesen zavaró tud lenni. Mondjuk ahogy megfigyeltem ezen a környéken az itthoniak se nagyon tudják értelmezni a korlátozott látási viszonyokat, mert szakadó esőben beborult égnél se képesek lámpát kapcsolni, mikor én már a zárófényt teszem fel, mert az esőfüggönyön nem látni át a helyzetjelzőt sem.
Sajnos a sok vendégmunkás, és a Soprontól a határ felé vezető két sávos út előre vetíti a mindennapos dugókat, és a hazafelé vezető araszolást is, a 2-3 kilométeres sor teljesen mindennapos. De a hét eleji/hétvégi forgalom még a Bécs környéki 4 sávos autópályán is gondot tud okozni, hisz az alapból nagy tömeget fokozza még az átmenő forgalom is. Itt is volt már, hogy mind a 4 sáv állt. A rekordom a 2.5 órás hazaút volt, 70km-re, autópályán….
De itt egy kis ízelítő a legutóbbiból:
És akkor itt már kerültem, hogy a sorhoz képest a körforgalomban balról érkezzek, mert a körforgalom szokta megfogni a sort, ugyanis az emberek képtelenek használni, de aznap épp a körforgalom után is állt minden. Inkább kerültem Ágfalva felé.
Az viszont örvendetes, hogy mivel itt napi rendszerességgel áll a sor, az emberek végre megtanulták, hogy jobb egyesben lassan csorogni, mint méterenként elindulni-megállni.
Valami kultúra csak ragad ránk kint.
