Napi Vuki

autó-motor-mindenféle járművek-érdekességek-az élet dolgai

Testvéroldalak

Offline mód

amenta 2016.02.25. 18:40

Na tehát.

Az utóbbi időben kicsit belevesztem a dolgaimba, meg abba, hogy folyton mindig mindenkiről és mindenről mindent tudjak. Így aztán úgy döntöttem kicsit elszakadok az online léttől, és megpróbálok több időt szánni a fontosabb dolgokra, mint család, egészség, blog írás, vagy csak simán megnézni egy sorozatot. Rengeteg sztorival tartozom már, így ennek épp itt az ideje.
Nem árt, ha az ember időben felismeri hogy túlságosan függ az internettől, meg kicsit meg is untam hogy szélmalomharcot vívok, és egy nap többször kell leírnom hogy ha az autóra hátul feltesszük a tárcsaféket a dob helyett, akkor ez így nem elég, hanem kell hozzá a nagyobb első fék, és a hozzátartozó főfékhenger is, vagy hogy a Simsonban nem ék, hanem ívesretesz van, és nem is az tartja azt a rohadt lendkereket.

Szóval most egy kis időre kikapcsolok, vége a 0-24-ben elérhetőségnek, viszont a blogon remélhetőleg nyomon követhető leszek, illetve ha valaki meg akar keresni, a telefonszámom lassan 10 éve ugyanaz, de emailt is olvasok minden nap. (gy.k. e-mail az, amit az email címemre küldesz, /a nevem fordítva/ a facebook, fórum, stb. üzenetek az NEM! e-mail) És szívesen veszem ha kommenteltek a jövőbeli blogposztok alá. (ha a fórummotor is úgy akarja, ezekről kapok értesítést. :D)

 

Nem mellesleg elindult Róóóbi cimborám tollából a Heti Kadett testvérblog, kicsit talán rendszeresebb, és főleg több szerelős tartalommal. Lessetek rá!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://napivuki.blog.hu/api/trackback/id/tr648419416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása