Tegnap magyarországról visszafelé megszólalt valami. Egy idő után nagyon búgott. Persze, kerékcsapágy. Ugyan balról szólt, de jobbra kanyarban elhallgatott, tehát nyilván a jobboldali. Meg egyébként is az megy mindig hamarabb tönkre, hisz az megy az út szélén, ami jellemzően sokkal kevesebb aszfaltot tartalmaz, mint mondjuk középtájt. Ellenben inkább hasonlít a mogyorós csoki hátoldalára.
Megmozgattam a földön a kerekeket az igen szakszerű „belerúgok kettőt” módszerrel , és a jobb hátsó kerék valami irtózatos módon mozgott. Kicsit megijedtem. De rájöttem hogy a kereket elhagyni nem tudom, ahhoz valami irtózatos nagy baki kellene.
Ma délután neki is láttam szétszedni hogy megnézzük mi a stájsz. Kúpgörgős csapágy, tehát még ha rossz is, tudok rajta állítani. Mivel hátra nemsokára tárcsás agyak kerülnek, így nem sok kedvem van kétszer költeni ugyanarra.
Mit ad isten, szétszedegetek mindent, erre csak a külső csapágyon találni itt ott leverődéseket, a belső hibátlan. Tovább kutatva kiderült, hogy a belső porvédő szimering adta meg magát, ott juthatott be a víz, mert kimosva a csapágyakat, nagyon csúnya rozsdás lé folyt ki belőlük.
Elmosva látom a beleütött feliratot: koyo, japan. Megosolyogtam a dolgot. J 20 éve a németek, japán csapággyal szerelték az amerikai tulajdonú (GM) autójukat. J Ez aztán a multikulti. J
És akkor hogy mit is hagyott maga mögött eme alkatrész?
22év, és 283.000, plusz-mínusz 10.000km (időközben km óra csere volt, és csak később állítottuk a „pontos” értékre). Ebből durván 200.000 km a hihetetlen (sz@r) minőségű magyar utakon. Sokszor nem kis tempóval, sokszor ugratva, de volt olyan is, hogy a padka fogta meg az oldalazva közlekedő gépjárművet. És az igazi vicc, hogy nem is a használat, hanem a szimering elhalálozása, és ez által a víz bejutása ölte meg a csapágyat…
Asszem engem meggyőzött a minősége.
