Na, bár az eset most már több mint 2 hónapos, most volt időm nekiülni, és megírni a szöveget, meg fotókat készíteni.

Március 29-én elindultam hazafelé Németországból, utoljára. Az autó természetesen jól megrakva, tetőn, vonóhorgon, mindenütt cuccok. 

Az út nagyobbrészt eseménytelenül telt, mint ahogy szokott, egészen amíg országon belülre nem értem. 

Már az m1-en tartottam, épp nagy lendülettel fordultam volna rá az m0-ra, mert nem sokkal korábban hívott bátyám hogy 9kor Tankcsapda koncert Szegeden, amikor a külső sávból bevágott elém egy marharépa. Persze, semmi gond, az ember ilyenkor fékez(ne) egyet, és kész. Ehhez képest megtörtént az, amire álmomban sem gondoltam volna soha, hogy velem, saját autóval megtörténhet. A fékpedál benyomására nemhogy nem történt jelentős lassulás, hanem a pedál konkrétan tompán koppanva hullott a padlóra.

Érdekes mód nem pergett le a szemem előtt az életem, sem kaptam sokkot vagy hasonló, hanem nyugodt higgadtsággal rántottam villámgyorsan négyesbe a váltót, majd 3, 2, és szépen kisoroltam a külső sávba. 

Gyorsan telefon apámnak, aki épp a közelben volt, hogy akkor milyen ötlete van az autó mentésére, nyilvánvaló volt hogy trélerezés lesz a vége, újabb szerencsémre csak keresztanyumékig, akik Tárnokon laknak. Ezután szépen 70-el elcsorogtam a legközelebbi, annahegyi pihenőhelyig, ahol megálltam a parkolóban, hozzáteszem kézifék sem volt, később egyértelművé vált az is hogy miért. 

Kiszállva érezhető volt az égett fékszag, valamint a jobb hátsó kerék már méterekről is árasztotta a forróságot, pattogott az acél felni mint jó tábortűzben a fa. Megnyálazva természetesen azonnal elciccent. 

Ekkor már elég egyértelmű volt hogy kerékcsapágy probléma lesz, meg az is, hogy nem Tankcsapda koncerttel fogom kezdeni a hazaköltözésem. :)

A szombat reggelt alkatrészvásárlással indítottuk a Unixnál, fékpofák, kerékcsapágy, féktisztító, munkahenger.

Szétszedve a következő horrorisztikus látvány fogadott:

Több kép a szerelésről nem készült, mert brutálmód koszos voltam, a szerszámokért ezúton is köszönet Szabó Miklós Simsonos kollegának. 

Ellegóztam rajta egy darabig, főleg, hogy a rugók olyan hősokkot kaptak, amitől elvesztették mindennemű rugalmasságukat. De végül csak összeállt. Gondoltam.

Mire mindent a helyére játszottam, hajtogattam a rugókat (rugó rugó rugó rugó.... ) végül a dob nem ment fel a helyére. Betétek nélkül felmegy. Betétekkel nemmegy. Felmegy, nemmegy. Próba, másik oldal, ott jó, vissza, csere, nem. Hát mondom mi az isten van ezzel? Addig addig, mígnem rájöttem, hogy a féktartó lemez a kerékcsapágy halála okán, a ránehezedő kerék súlya alatt szépen eldeformálódott, így ferdén az új betétekkel meg a dob már nem ment a helyére. Rendkívül boldog voltam. Ez volt így szombat délután, nekem meg Hétfőn minden igazság szerint kezdenem kellett volna a melót Gyulán.

Gyors telefon Tomi barátomnak, hogy ugyan nem lenne e kedve eljönni értem egy trélerrel. :)

Másnap meg is jöttek értem, kisebb nagyobb nehézségek árán felkötöttük a sánta vasat, és útnak indultunk hazafele.

Na ez volt a sztori leírása, és akkor most jöjjenek a képek az elhalálozott alkatrészekről:

A munkahenger gumi részei gyakorlatilag bakelit keménységűre égtek.

A valaha volt csapágykosarak.

Ezek voltak a görgők....

Külső futógyűrű... megforgott a kerékagyban.... no comment.

Belső futógyűrű. Gyakorlatilag ráhegedt a tengelycsonkra, úgy kellett flexxel és hidegvágóval legyilkolni.

Ennyi maradt a porvédő szimeringből.

A fékbetét rétegekben hullott szét, gyakorlatilag szétégett az egész.

Olyan mint amit bedobtak a tűzbe...

És hogy mi is vezetett idáig?

Megint a spórolás, meg a lustaság.

Na persze nem a leszarom hozzáállásra kell gondolni, hiszen pont a hazajövetel előtt néhány héttel cseréltem ki mind2 hátsó munkahengert, mert már könnyeztek. 

A terv az volt ugyanis, hogy körbe lesz fékezve az autó, méghozzá hátra tárcsákat kap a dobok helyett, ebből kifolyólag mikor korábban megszólalt a kerékcsapágy, nem vettem újat, "hisz úgyis minden cserélve lesz" felkiáltással, hanem felmentem szépen a padlásra, és levettem az ott heverő másik hátsóhídról kerékagyastól a jobbik állapotú, egyébként szemre hibátlan kerékcsapágyat, és egy alapos takarítás, majd újrazsírzás után beépítettem, és használtam boldogan az immáron halk darabot. Több héten, illetve kb két hónapon keresztül. És NEM, NEM VOLT hangja. Persze megint más az, mikor az ember a városban szaladgál, meg az, mikor az autópályán agyig rakva jön 180-al. Viszont ott meg ha meg is szólalt, azt a menetzaj és a zene már bőven elnyomta. 

Tanúlság? Ilyen dolgokon ne spóroljunk, ha csak ideiglenesen is, de inkább vegyünk egy újat, még ha olcsóbbat is, ha tudjuk hogy záros időn belül rendbe lesz téve, egyébként meg egyértelműen csere, avagy ne halogassuk sokáig az ilyesfajta átépítéseket. 

Ez a kis malőr belekerült 70 ezer jó magyar forintomba, és ebből a pénzből már felkerült volna az új nagyobb fékrendszer.

Szóval csak ésszel.