VIGYÁZAT!!! Éhgyomorra fogyasztása nem javasolt, ellenkező esetben kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

Nahátkéremszépenakkor. J

Mint már megírtam korábban, a netem mesés, (hol van, hol nincs, de inkább nem létezik) ennek köszönhető az utóbbi másfél-két hetes kimaradás.

Eközben elég sok minden történt, így ez a post meglehetősen hosszúra fog nyúlni.

Az a baj az ilyen halogatott írásokkal, hogy mikor látsz/hallasz/tapasztalsz valami érdekeset, amiről úgy gondolod hogy érdemes elmesélni, akkor a fejedben kezd összeállni hogy mit, és hogyan fogsz leírni, aztán ha nincs lehetőséged ezt megtenni, akkor vagy csak simán elfelejted hogy is volt, és akkor már nem lesz olyan jó, vagy pedig közben történnek olyan események amik az előzőeket teljes mértékben megcáfolják, vagy befolyásolva, ezzel tornádó módjára tépve szét a kifejlett alaposan felépített gondolatmenetet. Ez utóbbi többször is megesett a héten.

Hmm… mivel is kezdjem?

Talán a közlekedés. Az elmúlt időszakban volt alkalmam huzamosabb ideig vezetni, így már akad némi rálátásom az itteni, (városbéli) közlekedésre.

Elsőre tömören: kaotikus. Na jó, ez persze nem igaz, csak annak tűnik. Egészen jól lehet haladni, már ha persze az ember tudja, hogy hová tart, de a dolog talán még egyszerűbb ha azt is tudja, milyen útvonalon jut el oda. J

A város nagy. NAGYON nagy. Azt hiszem írtam korábban, de ha nem, akkor most megteszem, kb. Butapest méretű, de inkább nagyobb, rengeteg elővárossal, ami aztán pláne oriásira dúzzaztja a város méretét. Ennek megfelelően forgalom is van rendesen. A könnyebbség talán annyi, hogy itt elég ritkák az olyan környékek ahol szűk sikátorszerű utcákban kellene 3 sávos autópályányi forgalomnak elférnie, úgy, mint otthon. Ennek köszönhetően a forgalom halad, még ha gyakran lassan is. Viszont ha mennek, akkor mennek, akár rajtad is át. Most egy kicsit sarkos voltam, de volt rá példa hogy rám húzták a kormányt, mert ő sávot vált…. de ez a ritkább. Nem is erre akartam kitérni. (és akkor itt már látszik is, hogy nincs meg már a két hete megalkotott szöveg a fejemben)

Szóval ahol lehet menni, ott elég haladós a tempó, épp ezért nagyon figyelni kell, hogy az embernek mikor és hol kell lefordulnia, és éppen melyik sávban kell haladnia, mert megfordulni nem sűrűn lehet, és ha mégis, akkor sem egyszerű a forgalom miatt, na meg akármennyire is előzékenyek, és beengednek maguk elé, azért három méteren belül átszelni négy sávot nem kis mutatvány… J

Ha már a sávoknál tartunk. Számomra nagyon idegesítő az, hogy a többsávos utakon, kereszteződések előtt nagyon-nagyon ritkán van kitáblázva, hogy melyik sáv merre fog továbbhaladni. Épp ezért annak aki nem idevalósi, és nem vágja csuklóból a várost, az nagyon könnyen elkavarodhat az előre gondosan kinézett útvonaláról.

Vannak olyan érdekes szituációk, mikor a két sávos utca a kereszteződéshez érve hirtelen hat sávra bomlik, amiből egy jobbra, három egyenesen és mondjuk a szélső jobbra, a maradék meg balra megy, de abból azért két méteren még lesz két visszaforduló sáv is… J ’oszt nesze b+ találd ki hogy merre menjél. J

Szóval eléggé tudni kell hova tartunk, és nem elég ismerni a térképet, mert sokszor a megfelelő sáv teljesen más irányba megy, mint amerre úti célunk van.

Ami közlekedési szempontból számomra eléggé idegesítő, hogy a gyalogos lámpánál nincs villogó zöld, hanem egyszer csak pirosra vált és kész. Valamint a zebrák nem úgy vannak felfestve a legtöbb helyen mint nálunk, hanem csak a két szélén egy-egy szaggatott vonal. Néha nehéz észrevenni.

Az utak:

Az nem igaz hogy itt minden út tükör sima. Nem, még az autópályán sem. Itt is van a legtöbb helyen toldás foldás, meg csatornafedő, meg mit tudom én. Viszont nincsenek úgy isten igazából kátyúk mint nálunk. Kicsik sem. Szóval nem kell attól tartani hogy 50-nél kiesik a futómű  kocsi alól, vagy ledob a motor. Jut eszembe eddig fekvőrendőrrel sem találkoztam, bár attól még lehet hogy van.

Egy kis kiegészítés a múltkori tömegközlekedős részhez:

Pár érdekesség az S-bahn-ról.

Eleinte azt hittem hogy csak az S7-es, de mint később kiderült, majd az összes be van kamerázva. Nem mindegyik, de elég sok. A 8 vonalból 4-en már jártam, és mindegyiknél előfordult a kamera. A másik, számomra kicsit furcsa dolog a precízségükről híres németektől, hogy ha pl. ülőlap elkopott, nemes egyszerűséggel ráhúzzák az új huzatot a régire. J Kicsit viccesen mutat, az egyébként egészen igényes vonaton.

Aztán.

Először azt akartam írni hogy végre sikerült kipróbálnom a metrót U-bahn-t, de az azóta eltelt idő alatt rendszeres közlekedési eszközömmé vált, az új helyre költözésnek köszönhetően. Mindenesetre az első benyomások lényegesek. J

Mikor először mentem az U-bahnnal, hirtelen teljesen otthon éreztem magam. Ugyanis egy, a pesti ruszki kocsikra hajazó szoci beütésű szerelvény gurult be az állomásra, a tipikus műbőr ülésekkel, és műfamintás falburkolatokkal. J Az egyetlen modernség a Homasitás, vagy Tescos minőségérzetet keltő ledes lámpa, az ajtók felett. J Aztán a vezető beleszólt a mikrofonba, elvileg az, hogy mi a következő megálló, a gyakorlatban viszont ez inkább úgy hangzott, mintha emberünk egy hatalmas csulához gyűjtene anyagot. :D Egyébként ez is teljesen rendben volt, nem volt összehányva, firkálva, meg mit tudom én, az összes utólagos „dekoráció” kimerül néhány nem túl durván összekarcolt ablakban.

Az U-bahn már némileg határozottabban indul, mint az S-bahn, de még mindig nem az az otthoni hanyatt esős könyök leverős a másik kezéből tortát kiverős fajta.

Pár nappal később sikerült összefutnom az újabb fajtájával is, ezen sok érdekes nincs, legfeljebb az, hogy az egész egy összefüggő szerelvény, értsd: végig tudsz benne sétálni az elejétől a végéig. Mikor egy-egy egyenesebb szakaszhoz ér, s az ember az egyik végéből elnéz a másikba, egészen hihetetlen méretűnek tűnik, alig látni a végét, mert már majdnem elvész a fény.

Közlekedés az U-bahnnal:

Eleinte nagyon jó volt, mert nem volt tömeg, egyszer kicsit sokan voltunk, de még akkor sem az a tipikus magyar hering effektus, én látva a sok embert megszokásból levettem a táskámat, de ahogy körülnéztem csak én tettem így, mégis elfértünk. Aztán egyik este, valami hihetetlen embertömegbe botlottam, én nem is tudom, de szerintem négyjegyű volt az emberek száma a Marienplatzon, (ez a város központja, mondhatni) mindezt ugye a metrómegállóban. A metrók két-három percenként jöttek, és mindegyikből úgy pattantak ki az emberek mikor kinyílt az ajtó, mint amikor kihasad a gát oldala. Beszálláskor meg szinte az ajtók igazították a helyükre azokat, akik nem fértek be. Aztán azt mondja egy hang: „bitte zurück bleiben”. Aha, kössz vaze’, ’oszt mégis hová’?

Majd rendszeresen használni kezdtem az U-bahnt, és sajnos meló után szinte minden ese ember tömegbe botlok. Ez eddig nem volt jellemző, persze nem is mentem át a város közepén. Ez van, de ha minden jól megy már nem sokáig. (már csak azért is, mert hamarosan megint kölözök)

Huhh, annyi minden történt az elmúlt hetekben, de persze most nem jutnak eszembe a dolgok, pedig nagy vonalakban fel is írtam.

Az elmúlt hétvégén voltam egy születésnapi buliban, és ettem vadpörköltet. Őz, vagy szarvas nem tudom, mindig összekeverem, de valami hihetetlen finomra sikerült. Sajnálom hogy nem fért belém több, azt nem lehet elmesélni. Majd még aznap este a nyakunkba vettük a várost, hogy megnézzük mi magunknak a magyar bulit, mert itt bizony az is van. J Hazánk fiai annyira összetartóak, hogy bárhova kerülnek is a nagy világban, mindenhol összegyűlnek, s ez a kötődés sokszor öklök és állcsontok találkozásában mutatkozik meg. J Hiába no, a magyar virtus.

A csatateret elhagyva rögtön sünre léptünk, bár már korábban is láttuk hogy ott lapítanak az út szélén. Pontosabban nem lapítás volt az, hiszen akkor nem láthattuk volna őket, mert szép magasan a t5-ös tranyó tetején ott forgott a kék bütyök, szóval kevésbé hasonlítanak a lapitus sünus hungaricus társaikra. A sofőr hiányos (inkább nem lévő) némettudását leszámítva nem volt különösebb probléma, sima rutin műtét volt, kaptunk egy szondát is, aminek egy részét megtarthattuk emlékbe, és természetesen nem jelzett semmit, bár errefelé egy sör még belefér.

AZ idő

Hát mit ne mondjak, nem panaszkodhatunk, sőt. Lassacskán egy hónapja vagyok kint, és még mielőtt kijöttem, otthon már mínuszokban motoroztam, míg itt ma is plusz 10 fok volt. Igaz valamelyik nap ha  nem fogom meg automatice a korlátot mikor a lépcsőre lépek, lehet hogy törtem volna valamit, és az nem a német lett volna, de nem is a beton. Plusz mikor hajnalban kivittem unokatesómat  a vonathoz, az abs is verte a pedált rendesen egy hirtelen felindulásból elkövetett fékezéskor. De ettől függetlenül december közepén én ilyen enyhe időt még nem tapasztaltam.

A munka

Eddig nem haltunk bele, köszönjük szépen, bár alig indult be a műhely. A főnökeimmel jól megvagyok, úgy tűnik hogy kedvelnek, ráadásul az egyik az valami hihetetlen pihent egy alak. J

Az első napokat kitöltő állandó festés, mázolás helyét most az autók takarítása vette át, mivel eddig nem volt aki foglalkozzon velük. Mindjárt elsőnek kikaptam egy első generációs Zafirát. Jó, nekiálltam, ritka ganés volt szegény. Dolgoztattam szegény R2-t, (így neveztem el a porszívót, star wars után szabadon) de csak nem akart látványosan tisztulni az autó. Először azt hittem pókháló. Aztán az oldalablakon láttam egy kutyás matricát. Itt már kezdett derengeni valami, mikor is kinyitottam a csomagtartót, és egyből kisütött a nap. Hát ez valami hihetetlen… Az egy dolog, hogy valaki a kocsiban viszi a kutyát, mert miért ne. Még az is hagyján lenne, ha beteszi a kárpitozott csomagtartóba, tálca nélkül. De legalább takarítaná ki! Amit ott láttam az valami hihetetlen. Szerintem szőrösebb volt az autó, mint a kutya amit vittek benne. Még a padlóba süllyesztett szamárpadok PADLÓ FELÉ NÉZŐ OLDALA is szőrös volt…. Nem is folytatom.

Az utóbbi pár nap elég unalmasan telik, a saját autók átnézésével végeztünk, a kuncsaftok meg lassan szédelegnek, szóval még maszekolni is ráértünk munkaidőben. Na de a mai nap… Az egyik srác kivitte a cabrio mercit lefotózni, ami alapból egy hülye ötlet volt, tekintve hogy az autó akksija halott, ami még nem lenne akkora probléma, ha az akksi nem a csomagtartóban lenne, ami még mindig nem lenne probléma, ha a csomagtérzárba belemenne a kulcs… Belülről persze nem nyílik, mert a gombos nyitás is beszart valamiért… Ja, és ráadásul automata, tehát tolni sem lehet, amíg nincs rajta a gyújtás, mert nem lehet kivenni p állásból… Na mindegy is. Szóval az indítási metódus az úgy néz ki, keres az ember egy működő autót, odaáll a merci mellé, megkeresi a motortérben a kivezetett sarkokat (legalább ennyi eszük volt a hülye németeknek) csatlakozik, majd miután beindította a starter autót, pár perc várakozás után a merci is hajlandó menni. (ezt az első napokban még némi benzinhiány is nehezítette) jó, ezen túl voltunk, mire jön vissza a srác, hogy nem lehet váltani az autóval, ami mi másban, mint p állásban maradt, ebből következőleg ugye se előre se hátra, olyan, mintha be lenne húzva a kézifék…. Ja, és azt mondtam már hogy mindezt a telep közepén, tehát aki az autó egyik oldalán parkolt, az nem tudott átjutni a másikra… Na oszt akkor mozgassál egy majd kéttonnás autót, rögzített hátsó tengellyel. Végülis alátoltuk a nagy emelőt, és a difinél középen megemelve kézi úton eltoltuk onnét, hogy legalább a többi autóval lehessen mozogni. Ez azért izgalmas volt, tekintve hogy a 3 ponton alátámasztott autó nem annyira stabil. Aztán mikor megcéloztuk vele a csápos emelőt, le is csúszott vagy háromszor az emelőről… Egy élmény volt. Mondtam már hogy utálom az automatákat? :D

„Röviden” tömören ennyi az elmúlt hetek történéseiről, bár úgy érzem sokminden kimaradt.

Említettem hogy kaptam egy fényelnyelő gépet, hát teszek is fel két képet, bár sajnos valamiért kicsit pixelesek, valszeg kevés volt a fény, vagy valami beállítási gond, de hát ajándék szesznek ne nézd a fokát, izé ajándék lónak… ööö hol is van az a szesz?

Hétfőn meg irány Berlin. 

Utóbbi mondjuk fekete fehérben lenne jó, mármint hogy a piros marad, de nemmegy a képszerkesztőm. Se....

Egyik klubtárs volt olyan kedves és meghekkelte, ezúton is kösssz!