Most nézem csak, hogy elég régen volt utoljára poszt, egészen pontosan tavaly. (bár bátyám szerint ez a poén csak az első héten él, de addig is használjuk ki :) )

Szól a tecsőről a Flipsyde, kortyolgatom a sört, számomra tiszta időutazás néhány évvel ezelőttre, valahova, még a gondtalan évekbe.

Akkoriban hallgattunk ilyeneket mikor nem volt más dolgunk mint ellógni az iskolát, és egész napokat áttekerni, és jólérezni magunkat. Igazából nem tudom mi szülte ezt a posztot, a blogot sosem terveztem naplónak, vagy csak naplószerűen vezetni, ám néha mégis az lesz belőle.

Most is csak azt éreztem, hogy írnom kellene valamit, de mi értelme, ha senki nem olvassa, így hát írok ide, bár lehet hogy zagyvaság lesz az egész. Rátett egy lapáttal hogy egy számomra kedves és fontos illető megerősített benne, hogy írnom kéne, nem pont most, nem pont ezt, de így már muszáj volt nekikezdjek. Ha más nem ujjgyakorlatnak megteszi, nem árt visszarázódnom a szóforgatásba, hisz oly régen műveltem már e míves mesterséget. Csak mert szép dolog az alliteráció. :D

Szívesen írnék valamiről, még inkább valakiről, de azt nem lehet, azzal olyasmiket igazolnék, mit nem kellene, nem lenne szabad..Nem lenne szabad elkövetnem ugyanazokat a hibákat többedszer, s önnön csalódásomat okozni önkezűleg. Nem egyszerű eset. Mert úgy érzem nem viselnék el még egy nemet. Nem előny ha szentimentalistának születik az ember...