Napi Vuki

autó-motor-mindenféle járművek-érdekességek-az élet dolgai

Testvéroldalak

Címtelen hullák

amenta 2013.11.07. 02:17

Már jó ideje folyton folyvást belebotlok a Walking Dead sorozatba, de eddig sosem kezdtem neki, mert mindig volt kéznél épp aktuális 3-4 sorozatom, jellemzően a Californication, az örök klasszilus Supernatural, a legnagyobb új kedvenc Sons of Anarchy, a Big Bang Theory, vagy a New Girl. Ráadásul úgy voltam vele, hogy mostanában annyi zombis meg posztapo filmet láttam már, hogy mi újat hozhatna ezek között? Ám most pont holtidőben voltam, s bátyám épp leszedte kikölcsönözte az első évadot, mert sokan ajánlották már, hát csak belenéz. Na akkor már én is úgy voltam vele, hogy meglesem mi is ez.

Előre szólok, ez erősen SPOILER-es "kritika" lesz. A sorozat nem mellőzi a retinánkat hegyes szálkaként bökdöső hibákat, és logikai bukfenceket, így menet közben ezek is kifejtésre kerülnek párhuzamosan a történet leírással.

Szóval, kezdünk egy, egy az egyben 28 Nappal későbbel, először néztem is, hogy jó filmet nézek e. És akkor itt már kapásból ki is térnék az első szembeötlő dologra, ami legalábbis nekem nagyon szemet szúrt, de ez nem csak ennek a sorozatnak a sajátja, hanem minden más hasonló történetszállal operáló poszt-apo filmnek.

Emberünk ébred több hét kómából, mialatt kb. minden összedőlt körülötte, tehát full magára volt hagyva, ehhez képest mindössze némi borostát látunk rajta, ezt leszámítva minden olyan, mintha csak tegnap este feküdt volna le aludni egyet, pedig nem volt nővérke aki kihordja a kacsát. :) Jó, persze ezt érthető okokból nem részletezik egyik filmben sem, meg állítólag ilyenkor lelassul az anyagcsere de azért mégis, én néha már vágynék valami utalásra, hogy sok hét elhanyagolt magatehetetlenség után az ember a valóságban nem épp úgy néz ki mint egy élrevasalt Kenbaba.

Ezután a főhősünk el kezd botorkálni a kórházban, szinte rögtön az elején találkozik is a bezárt ajtó mögötti holtakkal, persze nyilván ekkor még mit sem sejt, de néhány perccel később már igen erősen az arcába van tolva a csernobili hangulat, a szitává lyuggatott épülettel, és a több tornateremnyi bezsákolt hullával az udvaron.

Lehet, hogy csak én néztem túl sok apokalipszis meg akciófilmet, de egy ilyen környezet láttán bennem azért valahol nagyon mélyen egy icipici szúnyogcsípés erejével ugyan, de felmerülne hogy:

  1. -keressek valami ruhát, hogy ne mezitláb szaladgáljak az ezer millió éles törmelék között, hátha szerzek egy két nyílt sebet és összeszedek valami fertőzést, mert az néhányszáz zombihulla közt ritkán van ugye.
  2. -szerezzek magamnak valamilyen FEGYVERT, vagy bármit, amit annak használhatok, akár egy colos vascsövet, hogy azért mégse már nagy bambi szemekkel nézzem végig tétlenül, mikor a sarokból rám jumpol az élien.

De nem, emberünk inkább nekilát turistáskodni, majd kitéblábol a kórház mellé, ahová odatelepült a fél magyar hadseregnyi haderő, mindenfelé HMMWV-k és egyebek, (ja meg persze fegyverek is), erre ő mikor megijed az első félhullától amit meglát, mit csinál? Hát nem elköt egy BICIKLIT?!!! Egy BICIKLIT!!! könyörgöm, miközben ott egy rakás használható jármű, amihez még kulcs sem kell. (mert az azért ritkán szokott kelleni hadi járművekhez).

Valamint ugyanennél a résznél valami minősíthetetlenül szúrja a szemet a gagyi CGI, mert nagyon kirí, hogy az ott bizony greenboxban készült. Egy élethű játékba még elmenne, ám egy filmben azért elég gáz szerintem, pedig a későbbi részekben ennél sokkal bonyolultabb dolgokat is élethűen meg tudtak csinálni, na, de ezt tudjuk be a kezdeti nem túl magas költségvetésnek.

Következő helyszín, Atlanta.

Hogy máshogy mint lóval kell egy ilyen környezetben közlekedni, de hát sebaj, nem tudhatta még teljesen hogy mi vár rá. A főszereplő itt beleszalad egy Budapestnyi zombiba, akik nevükkel ellentétben nem éppen lassan szaladgálnak hirtelen, már már futásnak lehetne nevezni a dolgot. Mivel a kedves zombi pajtik itt paci délutánt tartanak, így barátunk bemászik egy tankba, sok más választása nem lévén.
Itt zajlott le számomra az első, legviccesebb beszélgetés a tank rádióján keresztül:
"-Körülvettek a járkálók. Ez a rossz hír.
-És mi a jó hír?
-Az nincs"


A jó hír? Na mi? Hát egy tankban vagy öcsém!
És akkor itt elengedtem egy laza facepalm-t:

Megoldás? Fogom magam, elindulok a tankkal, (hisz valahogy idejött, nyilván nem üres tankkal dobták le a helikopterről, a zombik meg csak nem csócsálták meg a jó kis dízelt, tehát nyilván van benne üzemanyag) széttaposom a kis dögevőket, majd mint aki jól végezte dolgát ellovaglok a naplementében. Ja, nem, hát az hülyeség. Inkább kiugrálok a tankból, és elkezdek rohangálva lövöldözni, mert az nekem mennyivel jobb lesz. :)

Végtére is valahogy megoldották, de azért ez a pillanat nem kicsit fájt.

Igyekszem minél kevesebbet spoilerezni, hogy aki nem látta és mégis elolvassa az írást, annak se lőjek le mindent, így elég nagy ugrások lehetnek a sztoriban, tekintve hogy jómagam most egyben daráltam le az eddig megjelent évadokat.

Na tehát, innentől road movie, ahol kicsit megint tépkedtem a hajszálaimat, mert hát egy zombiktól nyüzsgő világban, akik meg akarnak enni, természetesen szereplőinknek mi sem logikusabb, mint mindenféle nyitott, ajtónélküli terepjárókon és motorokon közlekedni nem igaz?

Na meg ide tartozik az is, hogy hasonló esetben első dolgom lenne hogy berácsozom a járművek üvegfelületeit, mert ugyan a harapós pajtásaink elég bambák és esetlenek, ám mivel túl sok fájdalmat nem éreznek, plusz tömegben már azért odabasz, így nem túl valószínűtlen hogy adott esetben átnyúlnak az üvegen a kajáért, az meg valahogy káros az egészségre. (ennél a megjegyzésemnél lefolytattunk bátyámmal egy fél órás teoretikus vitát a "hány zombi kell egy szélvédő betöréséhez" címmel.:D )

Az első évad vg-n még a CDC-s robbantásnál fogtam a fejem de nagyon.
Vákuum hatású robbanásról beszélnek, miközben az épületet szétveti a robbanás, holott ilyenkor a dolgoknak befelé kéne esniük. Hogy  CGI itt szintén hogy nézett ki, azt inkább nem minősíteném.


Azt hiszem innen már kicsit átkanyarodok az általános hülyeségek és hibák kivesézésébe. :)

Az egyik kedvencem, mikor a börtön bevételekor lövöldöznek a zombikra, ám a pisztolyokon senki kezében sem siklik hátra a szán, pedig ezt egy egyszerű airsoft pisztollyal is meg lehetett volna oldani, a torkolattüzet meg rávágják effektként. Az ilyen apró, ám mégis szembeötlő hibák azért is zavaróak, mert korábban még, mikor pl lőni tanultak a farmon, akkor valahogy rendesen működtek a fegyverek. :D

Egy másik ordító nagy baki volt, mikor T-Dog az autópályás jelenetnél végrehajt magán egy tökéletes öngyilkos érvágást (csuklótól könyékfelé hosszában srégen) és vagy negyed óráig ömlik belőle a vér, mire be tudják kötni. Ennyi idő alatt bárki simán elvérzett volna, arról nem is beszélve hogy ennyi vér mellett nem hiszem hogy szó harapás nélkül elmenne egy zombihorda, miközben később Rick egy sima tenyérvágásnyi vérrel csalogatja a kerítéshez a két zombiőrt.

Vannak még olyan felháborító hülyeségek is, mint például már az első részekkor kipróbálják, hogy ha elfedik a szagukat zombibelsőséggel, akkor simán sétálgathatnak a rágcsálók között, ahogyan azt hasonló módon később Michonne is megtette, két ártalmatlanított "sherpazombi" felhasználásával, ezt a tudást azonban mégsem alkalmazzák.

Vagy a börtön elfoglalásakor legyaknak egy csapatnyi kommandószombit, akik tetőtől talpig védőfelszerelésben vannak, és ebből mit használnak? A MELLÉNYT! Persze, hisz ha van egy full protect cuccunk, amin nem harap át a zombi, azt minek is használnánk, oda az izgalom.

Másik kedvencem a járműhasználat. Sokszor nem használják, mikor lehetne, (pl Andrea rohangászása a börtön és a város között) mert ha végig nem is tudna vele menni, de nagyban megkönnyítené az utat hogy gyorsabban, és nem utolsó sorban védetten közlekedhet, máskor meg nem a megfelelő járművet használják. Szaladgálnak itt a Chargerrel meg a Hyundaial (jó, persze utóbbi szponzorverda, mutatni kell) holott lett is egy HMMWV-jük, meg jártak is nem egy helyen, ahonnan szerezhettek volna, s egy ilyen azért egy megszűnt civilizáció romjain könnyebben átgurul mint bármilyen személyautó, vagy álterepjáró (hogy azt ne is említsem, mikor a Chargerrel felakadtak a zombikon), nem beszélve róla, hogy ilyen helyzetben a minél egyszerűbb technika a legmegbízhatóbb, ezekben meg ugye sok elektronika nincsen. :) Nem beszélve arról, hogy defektet is nehéz velük kapni. (pontosabban lehet, csak hogy a rekeszes gumit ez nem annyira érdekli)

Plusz egy kérdés a zombulás. Mint azt megtudtuk viszonylag hamar, a zombulás valamilyen okból kifolyólag az alany halálát követően mindenképp bekövetkezik, függetlenül a halálnemtől, ép lebenyeket feltételezve. Ehhez képest az autópálya, meg sok más helyszín tele volt nem leöldökölt hullákkal, akik ép koponyával mégsem kezdtek el sétafikálni. A harapás gyakorlatilag csak a halált hozza magával, ám az sem tiszta, hogy egy ilyen agresszív valaminél miért nem számít a cseppfertőzés, hiszen a sorozat során hőseink nem egyszer vették le arccal a rájuk fröcsögő zombinedűt, hogy T-Dog érvágásáról ne is beszéljek. Azért vannak itt kisebb nagyobb logikai ellentétek.

A felsorolt dolgok mellett persze tele van a sorozat klisékkel és teljesen kiszámítható elemekkel, de az alapsztorit tekintve nehéz is lenne klisémentes zombis történeteket összehozni.

No, hát ha valamelyik rajongó egyáltalán eljutott idáig, már biztosan a fejemet akarja venni, így ennyi lehúzás után hadd magasztaljam kicsit a sorozatot. :)

Mindezen rengeteg sok kisebb-nagyobb hiba ellenére (amikből sok lehet csak nekem izgatja a szivárványhártyámat) a sorozat mégis működik! Lebilincsel, és magával ragad, és kb minden rész végén ott a "na mi lesz már a következő részben" érzése. Nemmondom, nekem is akadt egy két rész amit áttekertem volna, de én ilyet sosem szoktam, főleg ha valami nagyobb részt bejön, mint amennyire nem.
Sokan sokszor panaszkodnak, hogy bizonyos részek csak töltelékek, és helyettük haladhatott volna a történet, ám én azt mondom hogy az ilyenek is kellennek, mert ezek nélkül például az ominózus unreal tournamentbe illő pajtás hentelés se ütött volna akkorát, már pedig az odabaszott, úgy rendesen. Főleg Sophiával, bármennyire is kiszámítható volt a dolog.

Ami szerintem hatalmas, az a karakterek jellemfejlődése, már amelyiknek ugye volt rá ideje, és nem írták ki túl hamar. Carl, Rick, Carol, főleg, de például Glenn is brutálisan nagyot változott már csak a 2. évad végére is, nem hogy 4 évad alatt.

Sokaktól olvasom hogy nem elég pörgős az egész, meg minek bele ez a sok nyavajgás, hát könyörgöm, a Walking Dead elsősorban dráma, másod sorban zombis film, a hangsúly nem a zombik agyatlan hentelésén van, aki ilyenre vágyik az nézzen Holtak/haláli hullák hajnalát, vagy Resident Evilt.
A Walking Dead olyan drámákat mutat be, amik csak egy ilyen környezetben létezhetnek, épp ezért nem is a vágóhíd feelingen van a hangsúly, bár ha akar abban is erős tud lenni a sorozat, meg persze kell bele az is, hisz a változatosság gyönyörködtet.
Az egyébként külön tetszett, hogy nem raktak bele Tarantino-s vérfröcsögéseket, csak ahova muszáj volt, illetve volt reális alapja. Rettentő gagyivá tette volna az egészet.

Tehát összegezve, a rengeteg baki, hiba, és bénázás ellenére a sorozat valami zseniális lett, mint ahogy mindennek, ennek is vannak gyengébb és erősebb időszakai, de azért a folyamatosan brutálisan növekvő nézőszám szerintem mindent elárul. Én egész végig maradni fogok amíg csak lesz Walking Dead, mert nagyon nagy kedvenc lett, mondjuk nekem amúgy is fétisem a poszt apokaliptikus témájú filmek.

A végére pedig engedjetek meg egy tudom hogy nagyon hülye poént, de nekem mindig ez van a szemem előtt, ha azt olvasom hogy walkerek :D

walkers.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://napivuki.blog.hu/api/trackback/id/tr425618793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása